A legjobb multivitaminok a 20-as éveiben járó nőknek

multivitamin1.jpgA fiatal nők, akik egy kiegyensúlyozott étrendet követnek, hozzájutnak a megfelelő tápanyagokhoz, így képesek kielégíteni szervezetük vitaminigényét. A 20-as nőknek azonban bizonyos vitaminokból többet kell szedniük, éppen ezért egy-egy multivitamin szedése az ő esetükben is hasznos lehet. A fiatal nőknek a diétájuk során nagy koncentrációban kell fogyasztaniuk kalciumot, vasat és folsavat. 

Kalcium

Ez az egyik legjobb ásványi anyag a fiatal felnőttek számára. A nők esetében nagyobb a csontritkulás kialakulásának kockázata, mivel csonttömegük alacsonyabb, ezért már egészen fiatalon érdemes elkezdeni szedni a kalciumot, mivel így maximalizálhatjuk a csonttömeget, ami hozzájárul ahhoz, hogy a későbbiekben is elkerüljék a csontritkulást. A kalcium beépül a csontokba és 30-35 évesen is komoly erőt fog biztosítani azoknak. A 20-as éveiben járó nőknek naponta 1000 mg kalciumra van szükségük. 

Vas

A fiatal nők körülbelül 15-20 mg vasat vesztenek el havonta a menstruáció során, így ezt is nagyon fontos pótolni. A nem megfelelő vasbevitel vashiányos vérszegénységet okozhat, aminek a fő tünete a kimerültség, a fáradtság és a fizikai gyengeség. 

Folsav

Nagyon fontos már fiatalon elkezdeni szedni a folsavat, mert ezzel a vitaminnal meg lehet akadályozni, hogy egy későbbi terhesség során a magzat nyelőcsöve ne fejlődjön ki megfelelően. A folsav egyébként a citrusfélékben, a hüvelyesekben, a leveles zöldségekben, a borsóban, a gabonafélékben és a rizsben található meg.